"Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán túl is hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábaimnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el. Ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. (Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam.) Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsájt. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, gondtalanul örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő büszke magára. Néküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a Hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre sem vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismertlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám.... akármeddig.... akárhol-ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz-ahogy mindig is volt."